Hogyan lettem hordozási tanácsadó...

 

Már a pocakosság idején eldöntöttük, hogy babánkat hordozni szeretnénk. Vettünk kendőt, kaptunk hozzá leírást.Rövid időn belül egyértelművé vált, hogy nem a mi döntésünk, hogy hordozunk-e. Babánk jól hallhatóan és ellentmondást nem tűrő módon jelezte, hogy nem "mindenütt jó, de" testközelben- és mozgásban lenni mindenképpen. A kézben cipelés nem bizonyult járható útnak. Tehát volt egy hordozásra vágyó babánk, voltunk mi hordozásra vágyó értelmes szülők, volt hordozóeszközünk, volt leírásunk.

Mondhatni minden adott volt - mégsem tudtunk hordozni.

 

Amint tudtunk elmentünk oktatásra és már aznap teszteltük is élesben a hordozás hatásosságát. Már a gyermekvárás idején is úgy gondoltam és ma már tudom is, hogy a hordozás egyáltalán nem ördöngösség. A hordozás az életünk szerves részévé vált. Saját bőrömön is megtapasztaltam és a többi szülő is azt jelzi vissza, hogy a sikeres és örömteli hordozást jelentősen megkönnyíti a személyes közvetítés, az élő segítség - ezt nem helyettesítheti sem leírás, sem videó.

 

Nem kell feltétlenül egy képzett hordozási tanácsadóhoz fordulni, azonban ha olyan segít, aki nem csak gyakorlati, de elméleti tudással is rendelkezik a baba- és gyermekhordozás, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó csecsemőgondozás és gyermeknevelés területén is, akkor bizonyos nehézségek és zsákutcák elkerülhetők, mérsékelhetők.

 

Mivel a lakóhelyemen nem találtam rá a segítségre, így Budapestig mentem, ahol miután kitanultam a hordozás csínját-bínját, elvégeztem a Hordozóház baba- és gyermekhordozási tanácsadói és tanfolyamvezetői képzését is. Elindítottam Gödöllőn a Regina Nőházban egy hordozós klubot és egyéni oktatásokat és konzultációkat tartok. Emellett továbbra is rendszeresen igyekszem tovább mélyíteni a tudásom. 

 

A hordozásra nem csupán hordozásszakmai oldalról van rálátásom, mivel egyetemi tanulmányaimat az ELTE Pszichológia szakán folytattam, valamint azt követően tranzakció analitikai, képességfejlesztő- és kommunikációs tréneri, továbbá élménypedagógiai képzéseken vettem részt. Igaz ugyan, hogy egyelőre csak egy gyermekem van, tehát léteznek a gyereknevelésnek és a hordozásnak olyan területei, amiről sajátélmény szintjén nincs tapasztalatom, azonban a saját tapasztalataim kiegészítéseképpen több hordozós és nem hordozós család tapasztalatait tudom összevetni az elméletekkel. 

 

A hordozás egy kontinuum mentén képzelhető el számomra. Van, aki főleg a praktikus oldalát nézi (könnyebb közlekedés, házimunka elláthatósága, stb.) és van, aki életstílusként éli meg. Ahogy egyre inkább belemerülök a hordozás témakörébe, úgy haladok a praktikumtól az életstílus felé. Amikor felmerül a hordozás, akkor számomra felmerül a kötődő nevelés, az igény szerinti szoptatás, az együtt alvás, az erőszakmentes/együttműködő
kommunikáció. Egyáltalán annak a kérdése, hogy közelségre, vagy távolságra neveljük-e gyermekeinket. 
Mondhatni egy komplett szemléletrendszerről is beszélhetünk, amit mostanság alternatívnak neveznek és az én gondolatvilágomban beleillik
a "vissza a természeteshez" koncepcióba.

 

Gondolkodásomban fontos helyet tölt be a természetesség, a természet közeli, a természetet tiszteletben tartó életvitel. Nem csak a gyermekemet igyekszem a számára emberi mivoltából adódóan természetes módon gondozni, nevelni, de az állatainkat is. Kisgyermekkorom óta életem elválaszthatatlan része a ló. Ahogy az emberhez az ember nyelvén, úgy a lóhoz a ló nyelvén érdemes szólni. Alapjaiban véve a kettő nem is különbözik annyira.

Szerintem a sikeres kommunikáció záloga a bizalom, a szeretet, a másik igényeinek megértése

- vagyis a kapcsolat, a kötődés -

és az ezeken keresztül átadott, az érintettek számára élhető keretrendszer.

 

  

 

Zsoldos Éva

baba- és gyermekhordozási tanácsadó

kommunikációs tréner és (majdnem) pszichológus